Évértékelés 2016

Kedves Szülők, Gyerekek, Kollégáim!

Vége a 2016-os évnek. A befejezés mindig számvetésre, értékelésre sarkall, tudnunk kell honnan indultunk, hová tartunk. Az idei év a változások, a kemény munka, és sok szempontból a siker éve volt. Szeretném Önökkel, Veletek, megosztani összegző gondolataimat az év méltó lezárásaként.

Mostafáné Gombár Erzsébet, intézményvezető
Mostafáné Gombár Erzsébet
intézményvezető

Miben voltunk sikeresek ebben az évben?

  • a mi pedagógusunk részesült a ZUGLÓ KÖZOKTATÁSÁÉRT DÍJ kitüntetésben,
  • a mi tanulónk nyerte el AZ ÉV TANULÓJA DÍJAT
  • több tanulónk AZ ÉV SPORTOLÓJA DÍJAT vehette át,
  • több tanulónk JÓ SPORTOLÓ, JÓ TANULÓ DÍJAT kapott,
  • sok tanulónk kerületi, budapesti, országos tanulmányi és sport versenyeken ért el kiemelkedő eredményt,
  • Facebook szavazáson nagy összefogásunknak köszönhetően elnyertük az Óriáscsocsó játék használatát,
  • bevezettük az E-NAPLÓT,
  • megújult a Házirendünk,
  • bevezettük alsó tagozaton, a tantárgymegosztásos tanítói modellt minden osztályban.

gyerekek_01

Miben változott meg környezetünk?

  • befejeztük iskolánk színesítését, a szekrények, ajtók festését,
  • sportpályánk, játszóudvarunk megújult, biztonságossá vált,
  • játszótéri kerítésdrót cseréje, külső kerítés hegesztése megtörtént,
  • felújított be- és kijáraton közlekedhetünk,
  • gazdagodtunk egy felnőtt étkezővel, és tanítóink egy sportöltözővel,
  • hőközpontunkat felújították,
  • tornatermünk új függönyt kapott,
  • a bordásfalak és tornapadok karbantartása megtörtént,
  • új öltözőbútorokat kaptunk,
  • megújult az iskola külső világítása,
  • gyümölcsfákat és cserjéket ültettünk,
  • komposztálókat, kiskertet létesítettünk,
  • madárodúkat, etetőket helyeztünk el az iskola kertjében,
  • szelektíven gyűjtjük a hulladékot.

gyerekek_02

Milyen beszerzéseink voltak 2016-ban?

  • 700.000 Ft értékben sporteszközök, (forrás: KLIK és pályázat)
  • 100.000 Ft értékben fejlesztettük a természettudományi tantárgyak eszközeit, (forrás: KLIK)
  • 280.000 Ft értékben vásároltuk meg, az eredményesebb, hatékonyabb matematika tantárgy oktatását segítő, Lapot kérünk! társasjátékot, (saját erő)
  • 960.000 Ft-ért (a bérleti díj 15%-a) beszereztük első digitális táblánkat és egyéb eszközöket a biztonságos, zavartalanul működő intézményi informatikai hálózat kiépítéséhez, (forrás: ZIK)
  • közel 5 millió Ft értékben új informatikai eszközöket kaptunk, (forrás: KLIK)
  • 200.000 Ft-ért fejlesztettük könyvtári állományunkat, (forrás: KLIK)
  • 100.000 Ft-ért kerti növényeket vásároltunk (forrás: Anthropolis Egyesület).

gyerekek_03

Sikeres pályázataink 2016-ban:

  • „Határtalanul” pályázat 7. évfolyam részére, téma: Természetjárás a Felvidéken a környezettudatosság jegyében, 3 napos utazás 2,4 millió Ft állami támogatás 80 fő részére,
  • ERASMUS+ tanártovábbképző pályázat megvalósulása, külföldi utazások, szakmai profit,
  • EM PC DONATION PROGRAM 2016, pályázó a Mező Tandem Egyesület, 28 db laptop elnyerése,
  • Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Diákösztöndíját a 7. és 8. osztályosok részére, - 3 diák nyerte el 100.000Ft/ fő támogatás formájában,
  • Fiatal zuglói sportolók támogatása – iskolánkból 2 tanuló nyert pályázati díjat.

gyerekek_04

Szülői felajánlások, támogatások:

  • díjak, érmek biztosítása rendezvényeinkhez,
  • szabadtéri, zárt, zöld helyszín biztosítása a testnevelés órákhoz,
  • raklapok, bútorok készítéséhez,
  • pályázati lehetőségek,
  • közös, hétvégi túrák,
  • szállítás, tárgyi adományok, ajándékok, értékes szakmunka, közös gondolkodás, konstruktív vita, építő kritika,
  • megújult Szülői Szervezet és Iskolaszék.

gyerekek_05

Szakmai munkánk:

  • óralátogatások, nyitott órák a Bernecebaráti Szokolyi Alajos Ált. Isk. pedagógusainak,
  • Pető Intézet konduktortanítóinak gyakorló iskolája,
  • gazdagító foglalkozások,
  • belső és külső továbbképzések, (matematika, informatika, sport,) globális tanár, globális nevelés, IKT eszközök alkalmazása a tanórán,
  • prioritásunk: differenciálás, digitális és szövegalkotási kompetenciák fejlesztése,
  • pedagógusaink minősítése,
  • együttműködés az Athropolis Egyesülettel (ökoszemlélet terjesztése)
  • E-KRETA online képzés,
  • tantárgyi weboldalak kialakítása (matematika, kémia).

gyerekek_06

Élményeink, programjaink:

  • farsangok, nemzeti ünnepeink, hagyományos mezős rendezvények,
  • József Attila Színház ünnepi előadása okt. 23-án (alapítványaink támogatásával 350.000 Ft)
  • papírgyűjtések,
  • elsőseink avatása,
  • témanapok a fenntartható jövő és az állatvédelem jegyében,
  • komolyzenei koncertek a Szent István Király Zeneiskola szervezésében,
  • Mikulás nap, adventi vásár,
  • sítábor, hétvégi futóversenyek,
  • iskolanyitogató,
  • IDÖK-nap, Luca-nap, Halloween- parti.

 

Köszönet az intézmény valamennyi dolgozójának, tanulóknak, szülőknek, iskolánk alapítványainak, egyesületének, működésünket biztosító ZIK-nek, ZVK-nak, és fenntartónknak, a KLIK-nek, a 2016-ban végzett munkájáért.

Sikeres, eredményesen együttműködő, esemény- és élménydús, tartalmas, boldog 2017-es évet kívánok minden „Mezős” szülőnek, tanulónak, kollégámnak!

 


Étkezéssel kapcsolatos ügyintézés :

Elektronikus úton e-mailben (etkezes@mezosuli.hu),

Személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban tudunk lehetőséget biztosítani.


Étkezés lemondására minden nap 09:00 óráig a etkezes@mezosuli.hu e-mail címen van lehetőség (a később érkező bejelentést csak a beérkezést követő második napra tudjuk befogadni).

Közétkeztetéssel kapcsolatos kérdéseire a 06 1 872 9432-es telefonszámon, illetve az etkezes@zuglo.hu e-mail címen kaphat tájékoztatást. 


Az intézmény fenntartója és üzemeltetője:

kptk logo 250x104px

1149 Budapest, Mogyoródi út 21.
Tankerületi igazgató: dr. Házlinger György
Telefon: 795-8227
E-mail: kozeppest@kk.gov.hu
Web: www.kk.gov.hu/kozeppest


Közép-Pesti Képeslap

kepeslap


ZF logo


ZF logo



Károli



erasmus



kerjsegits

Digitális
Gyermekvédelmi
Stratégia
(online gyermekvédelem)


Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete 3/2017. (I.26.) határozatával döntött arról, hogy 2017.02.28-ával a Zuglói Intézménygazdálkodási Központot (ZIK) megszűnteti. Az étkezéssel kapcsolatos feladatokat továbbiakban Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatala látja el.

hatartalanul logo okoiskola   Erasmus.jpg