A 2020-2021-es tanév újabb büszkeségeKaloBrigitta2

 

Budapest Főváros Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete

             Kaló Brigitta Anna 8.c  osztályos tanulót

  „Jó sportoló, Jó Tanuló Díj” elismerésben részesítette.

A díjhoz szívből gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rád! A sportban és tanulásban további sikereket kívánunk!

 

                                                        Gombár Erzsébet

intézményvezető

Budapest, 2020. december

Országos elsők!

 

valtofutas2

 A „Taroló Négyes” végig tarolta a Bolyai Csapatverseny anyanyelvi és matematika körzeti fordulóit és 2020. december 5-én az országos anyanyelvi döntőben I. helyen végzett. A mostani hétvégén újabb izgalmak elé nézünk, 12-én lesz a matematika országos döntő. A Mező "egyemberként" szorít értetek.

valtofutas1

A csapat tagjai:        

Chikán Anna Viktória

Gyúri Benedek

Sándor Krisztián

Szendrei Áron Lázár

 

 

 2020. december 08.

Harmadik helyezés a Virtuális Történelmi Váltófutásonvaltofutas2

 

 Tisztelegve az Aradi Vértanúk előtt, a Budapesti Atlétikai Szövetség minden évben történelmi váltófutást szervez, amit idén rendhagyó módon, virtuálisan hirdettek meg. A Dr. Mező Ferenc Általános Iskola minden osztálya nevezett, sportudvarunk 200 méteres pályáján zajlott a viadal. Testnevelés órákon mértük az osztályok 13x200 méteres futamait. A 28 benevezett csapatunknak köszönhetően iskolánk harmadik helyen végzett és 40 000 Ft-os ajándékutalványt nyert. Köszönjük a Budapesti Atlétika Szövetségnek a díjat és a Mező Tandem Egyesületnek a csokoládét!valtofutas1

 

A legnagyobb örömet a gyerekek boldogsága okozta, ismét versenyezhettek!

 2020. december 08.

Téli Sportversenyek pályázaton nyertünk!

 

palyazat

A Mező Tandem Egyesület sikeresen pályázott a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete által kiírt téli sportpályázatra, melynek keretében 140 000 Ft-ot nyertünk. Az összeget házi versenyeink jutalmazására fordítjuk. A járványhelyzet miatt halasztásra került VII. Mikulásfutás helyett Újévi Futást rendezünk, és januárban indul az osztályok közötti házibajnokság, a Mező Liga, ahol kézilabda, labdarúgás, röplabda, kosárlabda és floorball sportágakban mérkőzhetnek meg az osztályok.

Utóbbi versenyrendszerünkkel új hagyományt kívánunk teremteni!

 2020. december 08..

Mezős-avatás rendhagyóan 

  nyakkendok

2020. december 4-én 66 első osztályos tanuló vált „teljes jogú mezőssé” a hagyományos, de rendhagyó avatási szertartás során. Az iskola egyik legnagyobb ünnepe a járványhelyzetre való tekintettel új köntöst kapott. A közös élményt filmen közvetítjük minden érdeklődő felé, fogadják szeretettel!

A felvezető műsor Csankyné Antal Ildikó tanító forgatókönyve és filmfelvétele alapján készült. A film vágását és utómunkálatait volt tanítványunk, Csanky Bálint készítette. A teljes stáblista a film végén tekinthető meg.

 2020. december 07.

Tisztelt Szülők!  

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Multischool3 étkezés megrendelő program

webes modulja 2020.december 23-án 0900 órától 2021. január 04-én 0915 óráig szünetelni fog. 

A  2020.december 28-a és 2021. január 04-e közötti étkezések (ügyeleti) lemondásának legkésőbbi határideje: 2020. december 23 (szerda) 0900 óra. 

A január havi étkezések webes megrendelésének lehetősége 2020.december 15-én 2400 órakor lezárul. Ezen időpont után megrendelést január hónapra csak az iskolai ügyintézőnél lehet kezdeményezni, csekkes befizetési móddal. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az utolsó tanítási nap: 2020. december 18., utólagos megrendelést ezen a napon 1600 óráig tudunk fogadni. 
Az étkezést csekken rendezők a bizonylatokat átvehetik a portán.

 2020. december 07.

Tisztelt Szülők!  

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az eredeti munkatervtől eltérően december 12-én nem online oktatás lesz, hanem tantermi tanítás, rövidített (30 perces) órákkal.

  1. óra 0815 - 0845
  2. óra 0855 - 0925
  3. óra 0935 - 1005
  4. óra 1015 - 1045
  5. óra 1055 - 1125
  6. óra 1135 - 1205

Erre a napra központilag nem kértünk ebédet, ezért kérjük Önöket, hogy hideg élelemmel lássák el a gyermeküket ezen a napon.

Gombár Erzsébet intézményvezető

 2020. december 04.


Étkezéssel kapcsolatos ügyintézés :

Elektronikus úton e-mailben (etkezes@mezosuli.hu),

Személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban tudunk lehetőséget biztosítani.


Étkezés lemondására minden nap 09:00 óráig a etkezes@mezosuli.hu e-mail címen van lehetőség (a később érkező bejelentést csak a beérkezést követő második napra tudjuk befogadni).

Közétkeztetéssel kapcsolatos kérdéseire a 06 1 872 9432-es telefonszámon, illetve az etkezes@zuglo.hu e-mail címen kaphat tájékoztatást. 


Az intézmény fenntartója és üzemeltetője:

kptk logo 250x104px

1149 Budapest, Mogyoródi út 21.
Tankerületi igazgató: dr. Házlinger György
Telefon: 795-8227
E-mail: kozeppest@kk.gov.hu
Web: www.kk.gov.hu/kozeppest


Közép-Pesti Képeslap

kepeslap


ZF logo


ZF logo



Károli



erasmus



kerjsegits

Digitális
Gyermekvédelmi
Stratégia
(online gyermekvédelem)


Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete 3/2017. (I.26.) határozatával döntött arról, hogy 2017.02.28-ával a Zuglói Intézménygazdálkodási Központot (ZIK) megszűnteti. Az étkezéssel kapcsolatos feladatokat továbbiakban Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatala látja el.

hatartalanul logo okoiskola   Erasmus.jpg