Tájékoztatás az ügyelet ellátásának változásáról


Tisztelt Szülők!

A Magyar Közlönyben megjelent 111/2021. (III. 6.) kormányrendelet visszavonta a pénteken megjelent 17/2021.(III.5.) EMMI határozat 6. pontját, vagyis mégis lesz lehetősége a szülőknek ügyeletet kérni az iskolában.  A gyermekfelügyeletet csak különleges munkavégzés, járvány elleni védekezésben való részvétel miatt kérjék! 

Kérem a lehetőséggel élni akaró szülőket, hogy az e-Ügyintézés, Üzenetek menüben nekem küldött emailben írják meg a tanuló nevét, osztályát, valamint az időintervallumot, hogy mettől-meddig kérik napi szinten az ügyeletet és a nevét annak, aki haza viheti a gyermeket.  

 A Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen is küldhetik ügyeleti kérelmüket.  Megköszönném, ha ezt vasárnap (03.07.) 16 óráig eljuttatnák hozzám, hogy létszámtól függően tudjak pedagógust rendelni vasárnap este a feladat ellátásához.  

Az étkezést ugyan központilag lemondtuk, de biztos megoldjuk hétfőn. Azok, akik szociális rászorultsági alapon szeretnék a digitális munkarend alatt az étkezést igénybe venni szintén jelezzék, mert megrendeljük és elvitellel átadjuk az igényelt ételt.


Budapest, 2021.03.07.                                                         

Gombár Erzsébet

intézményvezető


Ügyeleti nyitvatartás: hétköznapokon 07,00 - 18,00

 

Étkezéssel kapcsolatos ügyintézés :

Elektronikus úton e-mailben (etkezes@mezosuli.hu),

Személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban tudunk lehetőséget biztosítani.


Étkezés lemondására minden nap 09:00 óráig a etkezes@mezosuli.hu e-mail címen van lehetőség (a később érkező bejelentést csak a beérkezést követő második napra tudjuk befogadni).

Közétkeztetéssel kapcsolatos kérdéseire a 06 1 872 9432-es telefonszámon, illetve az etkezes@zuglo.hu e-mail címen kaphat tájékoztatást. 


Az intézmény fenntartója és üzemeltetője:

kptk logo 250x104px

1149 Budapest, Mogyoródi út 21.
Tankerületi igazgató: dr. Házlinger György
Telefon: 795-8227
E-mail: kozeppest@kk.gov.hu
Web: www.kk.gov.hu/kozeppest

Eseménynaptár

Előző hónap Október 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5
week 41 6 7 8 9 10 11 12
week 42 13 14 15 16 17 18 19
week 43 20 21 22 23 24 25 26
week 44 27 28 29 30 31

Közép-Pesti Képeslap

 

kepeslap


ZF logo


ZF logo



Károli



erasmus



kerjsegits

Digitális
Gyermekvédelmi
Stratégia
(online gyermekvédelem)


Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete 3/2017. (I.26.) határozatával döntött arról, hogy 2017.02.28-ával a Zuglói Intézménygazdálkodási Központot (ZIK) megszűnteti. Az étkezéssel kapcsolatos feladatokat továbbiakban Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatala látja el.