Hírek
Nyári táborok

Még nem maradtál le semmiről! Iskolánk tanárai idén is jobbnál jobb táborokat szerveznek nektek. Ezekről tájékozódhatsz a Nyári táborok menüpont alatt. Jelentkezz még ma!

 
Mező-nap

Május 17-én műsorral, díjkiosztó ünnepséggel és koncerttel tisztelgünk iskolánk névadója: dr. Mező Ferenc emléke előtt. A felső tagozatosok 9.00-kor a főpróbát tekinthetik meg. Az alsó tagozatosok, a díjazottak és kedves vendégeink számára 10.30-kor kezdődik a rendezvény, amit koszorúzás követ.

 
BEIRATKOZÁS!

Április 19-én és 20-án 8.00-19.00. között szerettel várjuk az első osztályosokat.
Részleteket lásd a Leendő elsősöknek című rovatunkban
 
Április 11. Költészet nap

Iskolánk verskedvelő diákjai egy rendhagyó irodalomórán vehettek részt a könyvtárban, ahol Kiss László író, újságíró, kritikus és Szabó Tibor Benjámin prózaíró a versírás rejtelmeibe avatta be a jelenlévőket. Néhány diákunk megragadta az alkalmat, és megosztotta velünk saját verseit.

 
Újabb kiváló teljesítmények

A K&H Bank által meghirdetett Pénzügyi Ismeretek című regionális versenyen diákjaink kiválóan szerepeltek!
I. helyezést ért el a 7.a. csapata: Páli Nikolett, Beke Vilmos, Aszódi Bálint, Csegezi Dénes, Sztankovics Gábor – ők már az országos fordulóra készülnek!
III. helyezést ért ért el egy másik hetedikes csapatunk: Csepregi Csepke 7.d., Pomlényi Petra 7.d., Rábai Viktória 7.b., Varga Noémi 7.c., Varannai Nóra 7.c.
A csapatokat Sasné Meggyes Erzsébet tanárnő készítette fel.

A budapesti vers- és prózamondó versenyen Pomlényi PetraIII. helyezést ért el. Örkény István: Nápolyi című novelláját adta elő. Felkészítő tanára: Dömök Szilvia

Nguyen Zsófia Ly , 4.c. osztályos tanuló a Zrínyi Matematika verseny országos fordulóján 16. lett! Felkészítő tanár: Nagyné Tóth Erzsébet
 
További tartalom...
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>

Találatok 1 - 6 / 41