Hírarchívum

Ők is tettek az életért

 

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete látogatott iskolánkba, 2016. novemberében. Szakképzett és tapasztalt oktatóik segítségével a hetedik évfolyam érdeklődő tanulóinak adták át gyakorlatban az újraélesztés alapismereteit.

Köszönjük.

 

vk1.jpg        vk2.jpg

 

 

Örömhír a röpiseknek

 

A Sport Legyen a Tied! program keretében iskolánk röplabda sporteszközöket kapott. Ezek átadására egy 2. és 3. évfolyamosok számára szervezett testnevelés órán került sor 2016. november 24-én.

Köszönjük.

röpi1n.jpg

„Az órát a Magyar Diáksport Szövetség képviselője is meglátogatta.”

röpi2n.jpg

„Éva nénivel és Marika nénivel” J

 

 

Ajándékozz szeretetet - ajándékozz szeretettel!

Ismerős érzés, amikor egy szerettünk épp az ajándékát bontogatja, mi pedig izgatott örömmel várjuk, hogy milyen boldogságot okoz a meglepetésünk. Sokszor mi magunk is ugyanannyira örülünk az ajándéknak, mint az, aki kapta, hiszen az ő boldogságát látva mi is elégedettek vagyunk, elértük célunkat: boldogságot csempésztünk valaki életébe.

Ugyanezt élhetjük át akkor is, amikor egy ismeretlennek készítünk karácsonyi meglepetést. Bár nem vagyunk jelen az ajándék kibontásakor, mégis ott vagyunk, hiszen a szeretetünket is becsomagoljuk az ajándékkal együtt.

2016 karácsonyán tegyük szebbé azoknak a gyermekeknek az ünnepét, akik egyébként mástól nem kapnának ajándékot, sőt, a mindennapjaikat és nélkülözésben töltik.

Csempésszünk egy kis törődést, különleges szeretetet az ünnepükbe!

A Magyar Református Szeretetszolgálat szeretettel várja a cipősdobozba csomagolt ajándékokat.

 Mi kerüljön a csomagba?
-          nem romlandó édesség
-          írószer
-          játék
-          könyv
-          tisztálkodási szer
-          sapka
-          sál
-          egy kedves üzenet
-          szeretet J

Fontos:

      -          külön becsomagolni a doboz alját és tetejét (hogy nyitható legyen)
-          feltüntetni, hogy milyen korú, nemű gyermeknek készült a csomag

Gyűjtőhely:

-          a portánál elhelyezett asztalon

Gyűjtés ideje:

-          2016. december 9-ig, péntek

Köszönjük                                                                                                    MEZŐ

 

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny területi 6. helyezett csapayata

bolyai04-v.jpg

 

                    A Csapat tagjai:                                                        Felkészítő tanáruk:

                    Bocsi Fanni 3.d                                                         Leitnerné Molnár Judit

                    Czérna Szófia 3.d

                    Harkai Dóra 3.d

                    Orbán Valér László 3.d

 

Bolyai matematika Csapatverseny országos 15. helyezett csapata

 

bolyai03-v.jpg

            A csapat tagjai:                                        Felkészítő tanáruk:

            Avar Tamás Barnabás 4.b                         Gábriel Zsófia

            Dankó Balázs 4.b

            Jakab Zsófia 4.b

            Molnár Márton 4.b


Ügyeleti nyitvatartás: hétköznapokon 07,00 - 18,00

 

Étkezéssel kapcsolatos ügyintézés :

Elektronikus úton e-mailben (etkezes@mezosuli.hu),

Személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban tudunk lehetőséget biztosítani.


Étkezés lemondására minden nap 09:00 óráig a etkezes@mezosuli.hu e-mail címen van lehetőség (a később érkező bejelentést csak a beérkezést követő második napra tudjuk befogadni).

Közétkeztetéssel kapcsolatos kérdéseire a 06 1 872 9432-es telefonszámon, illetve az etkezes@zuglo.hu e-mail címen kaphat tájékoztatást. 


Az intézmény fenntartója és üzemeltetője:

kptk logo 250x104px

1149 Budapest, Mogyoródi út 21.
Tankerületi igazgató: dr. Házlinger György
Telefon: 795-8227
E-mail: kozeppest@kk.gov.hu
Web: www.kk.gov.hu/kozeppest

Eseménynaptár

Előző hónap December 2029 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 48 1 2
week 49 3 4 5 6 7 8 9
week 50 10 11 12 13 14 15 16
week 51 17 18 19 20 21 22 23
week 52 24 25 26 27 28 29 30
week 1 31

Közép-Pesti Képeslap

kepeslap


ZF logo


ZF logo



Károli



erasmus



kerjsegits

Digitális
Gyermekvédelmi
Stratégia
(online gyermekvédelem)


Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete 3/2017. (I.26.) határozatával döntött arról, hogy 2017.02.28-ával a Zuglói Intézménygazdálkodási Központot (ZIK) megszűnteti. Az étkezéssel kapcsolatos feladatokat továbbiakban Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatala látja el.

hatartalanul logo okoiskola   Erasmus.jpg