Tisztelt Szülők!


A májusi étkezés a Multischool felületen megrendelhető, illetve a csekkesek az iskola portáján hétfő (április 12.) délutántól átvehetik a számlát.

Sajnálatos módon (a pandémia miatt) sorozatos lemondások történtek, ugyanakkor, aki a zárás előtt rendelte meg az étkezést, illetve csekkes befizető, az fizetendő számlát kapott áprilisra. Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni, kinek, miért kell fizetnie:

Március 08-ától központilag lemondtuk minden gyermek étkezését, ez 17 nap. Akinek már előtte beteg lett a gyermeke, vagy az osztálya karanténba került, az még hozzáadódik a levonandó napokhoz.

Az április havi megrendelésekből szintén lemondtunk központilag 7 napot (április 08- 18. között).

A májusi megrendeléseknél a rendszer figyelembe veszi a lemondott napokat. Egy átlagos májusi számlán a fizetendő napok száma 20, jóváírt napok 20 (illetve napi összeg függvényében 21). Mivel negatív fizetendő összeg nem szerepelhet a csekken, ezért elképzelhető, hogy bár maradt levonható nap, mégis fizetni kell párszáz forintot, mely az egy napi étkezési díjnál kevesebb. Az esetleg fennmaradó napokat a következő havi számla tartalmazza majd.

A levont kompenzáció természetesen csak abban az esetben érvényes, ha a korábban kiadott csekk (március és április) befizetésre került! Amennyiben ez nem történt meg, a rendszer a későbbiekben felszólítást fog kiküldeni.

A járványra való tekintettel, a személyes kontaktus elkerülése céljából - kivételesen - kérés esetén emailben elküldjük a csekkes számla pdf-képét, amennyiben nem csekken fizetné be azt a postán, hanem átutalná. Ezirányú igényét kérjük emailben jelezze az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímen (más címre küldött kérést technikai okból nem áll módunkban teljesíteni)

Budapest, 2021. április 09.


Ügyeleti nyitvatartás: hétköznapokon 07,00 - 18,00

 

Étkezéssel kapcsolatos ügyintézés :

Elektronikus úton e-mailben (etkezes@mezosuli.hu),

Személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban tudunk lehetőséget biztosítani.


Étkezés lemondására minden nap 09:00 óráig a etkezes@mezosuli.hu e-mail címen van lehetőség (a később érkező bejelentést csak a beérkezést követő második napra tudjuk befogadni).

Közétkeztetéssel kapcsolatos kérdéseire a 06 1 872 9432-es telefonszámon, illetve az etkezes@zuglo.hu e-mail címen kaphat tájékoztatást. 


Az intézmény fenntartója és üzemeltetője:

kptk logo 250x104px

1149 Budapest, Mogyoródi út 21.
Tankerületi igazgató: dr. Házlinger György
Telefon: 795-8227
E-mail: kozeppest@kk.gov.hu
Web: www.kk.gov.hu/kozeppest

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Közép-Pesti Képeslap

kepeslap


ZF logo


ZF logo



Károli



erasmus



kerjsegits

Digitális
Gyermekvédelmi
Stratégia
(online gyermekvédelem)


Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete 3/2017. (I.26.) határozatával döntött arról, hogy 2017.02.28-ával a Zuglói Intézménygazdálkodási Központot (ZIK) megszűnteti. Az étkezéssel kapcsolatos feladatokat továbbiakban Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatala látja el.

hatartalanul logo okoiskola   Erasmus.jpg