Beszámoló

Téma: Kirándulások Székelyföldön
Az utazás időpontja: 2018. október 01-05.
Az utazás időtartama: 5 nap
A kirándulás célja: A Székelyföldi kirándulás célja, hogy elmesélje a  székelység történetét szokásaik, népművészetük, nagyjaik, s nem utolsó sorban lakóhelyük bemutatásával. Tanulóinkkal részesei leszünk egy időutazásnak, melyben a "legendák" vezetnek minket..

 1

 

1. nap - október 01. hétfő

2018. október 1-jén, reggel 5 órakor indultunk az iskolától 80 tanulóval és 8 tanárral. Két busszal utaztunk. Az egyikben a 7. a. és 7.d. osztály tanulói voltak Béres Ildikó, Nedobáné Fendrik Éva, Ottucsák Melinda és Sallai László kíséretében. A másik buszban a 7. b. és 7.c. osztály tanulói ültek Filipovics Tamásné, Cziáky Péter, Vargáné Gáspár Valéria és Takács Mária Ágnes pedagógusokkal. A határon derült ki, hogy Giumars Oméd 7. b. osztályos tanuló olyan igazolvánnyal érkezett, amit a schengeni övezetben nem fogadnak el, így leszállították a buszról. Cziáky Péter tanár úrral a magyar határon kellett megvárnia édesapját, aki visszavitte Budapestre. Kollégánk vonattal utazva másnap reggel érte utol a csoportot.

Az első megálló Nagyváradon volt, ahol megtekintettük Szent László hermáját és az általa alapított székesegyházat. Ott egy diák elmondta az alapítás legendáját.

Nagyvárad és Kolozsvár között megálltunk a Király-hágón, és ragyogó napsütésben néztünk körül a tetőről.

Kolozsváron megkoszorúztuk Mátyás király szobrát, és megtekintettük a szülőházát. Hallgattunk Mátyásról szóló legendákat, valamint megemlékeztünk Székely Bertalanról, aki itt született. Apáczai Csere Jánosról megtudtuk, hogy Kolozsváron hunyt el.

A városnézés után indultunk Gyergyószentmiklósra. Este fél tízkor érkeztünk meg. A szállás elfoglalása után megvacsoráztunk, és mély álomba merültünk.

 

2. nap - október 02. kedd

Második nap a bőséges reggeli után meglátogattuk a gyergyószentmiklósi örmény templomot, ahol a pap részletesen mesélt a templom építéséről és az örményekről. Majd átsétáltunk a Tarisznyás Márton Múzeumba. A múzeum igazgatója és két kollégája tárlatvezetést tartott a népviseletekről és a székelyekről. Bemutattak egy olyan ásványkiállítást is, ahol a környékbeli ásványokat lehetett megnézni.

Tovább utaztunk a Gyilkos-tóhoz. Itt a gyerekek vásárlásra kaptak szabadidőt. Idegenvezetőnk mesélt a tó kialakulását övező legendákról.

A következő megálló a Békás-szoros volt. Hatalmas élményt jelentett számunkra, hogy gyalogosan ereszkedtünk le a völgybe. Közben több különleges növény és állat történetét hallgattuk meg.

A gyergyószárhegyi gyermekotthonban találkoztunk az ott nevelkedő gyerekekkel és nevelőikkel. Átadtuk nekik a tanulóink által összegyűjtött ajándékokat. Nagyon örültek a füzeteknek, könyveknek, ceruzáknak és csokoládéknak. Az otthontól tovább sétálva eljutottunk egy kúthoz, ahol forrásvizet kóstolhattak a gyerekek. A túra végén értünk el a Lázár-kastélyhoz, ami sajnos évek óta nem látogatható. A mai napunk egy kicsit rövidebb volt, hat óra körül értünk vissza a panziókba. A gyerekek nagyon elfáradtak, de mindenki nagyon élvezte az egész napos programot. Vacsora után hamar elcsendesedtek és elaludtak.

 

3. nap - október 03. szerda

A harmadik napon először Csíkszeredára utaztunk. Megnéztük a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi templomot, és megismerkedtünk a történetével. Felidéztük a magyarság múltját is.

Majd a Mohos-tőzegláp következett. Tréfás vezetőnk lenyűgöző élménybeszámolót tartva vezette végig csapatunkat a lápos területen.

A Szent-Anna tónál érdekes legendákat hallottunk a tó keletkezéséről. A tavat körbe sétálva gyönyörű tájon haladtunk keresztül. Különleges növényeket, gombákat láttunk. Közben felfedeztük egy medve talpnyomát a sáros talajon.

Tovább utazva megérkeztünk Csíksomlyóra, ahol megmásztuk a meredek Kálvária-dombot. A túlsó oldalon leereszkedve értünk a csíksomlyói nyeregbe. A szabadtéri színpadról csodálhatták meg a tájat a gyerekek. A forrásnál különleges borvizet kóstoltunk.

Utunk innen a kegytemplomba vezetett. Magasztos élmény volt meglátni a csodatévő Szűz Mária szobrát.

Ez a napunk is élményekben gazdagon fejeződött be.

2 .. 3

 

 

 

4

 

4. nap - október 04. csütörtök

A negyedik napon Szovátára utaztunk, ahol körbe sétáltuk a Medve-tavat, és megnéztük a Só-vidék nevezetességeit. Parajdon meglátogattuk a sóbányát, a templomot, a múzeumot és a játszóteret. Tanulói kiselőadást hallgattuk a sóbánya gyógyhatásairól. Itt hosszabb időt töltöttünk el. Közben az ebédünket is elfogyasztottuk.

Következő állomásunkon, Korondon vásárolhattak a gyerekek ajándékokat a kirakodóvásárban. 

Tamási Áron emlékművét megkoszorúztuk Farkaslakán.

Szejkefürdőn a legnagyobb székely, Orbán Balázs síremlékénél emlékeztünk az erdélyi magyarságra. Székely kapukban gyönyörködtünk, koszorúzással búcsúztunk. Megkóstoltuk a kénes, petróleumos gyógyvizet is.

Székelyudvarhelyen eljutottunk az Emlékezés parkba és az óvárosi „Hősök terére”. Híres magyarok szobrai között jártunk. Közülük Bethlen Gábor szobrát koszorúztuk meg.

Hazafelé láttuk a Zetelaki víztározót. A hatalmas gáton ment át a buszunk.

Libán-tetőn egy andezitbánya mellett haladtunk el. Késő este értünk a szállásra. Vacsora után összepakoltunk, mert másnap már utaztunk haza.


 

5. nap - október 05. péntek

Az utolsó reggel korán indultunk Marosvécsre, ahol a Kemény-kastély tulajdonosa, gróf Kemény Géza fogadta érdeklődő csapatunkat. Először a hatalmas kertben sétáltunk, és a több száz éves tölgyfák között megkoszorúztuk Wass Albert emlékművét. Ezt követően a kastélyban vezetett körbe a gróf. Érdekes történeteket mesélt az itt élő őseiről.

Innen utunk Marosvásárhelyre vezetett. A Kultúrpalota és a Rózsák tere mindenkinek tetszett.

A Király-hágón elbúcsúztunk Erdélytől, és este fél tíz körül megérkeztünk az iskolához

 

Összegzés:

Mindannyiunk számára csodálatos élmény volt ez az ismeretszerző kirándulás.

Az idegenvezetők, a buszvezetők és a szállásadók is hozzájárultak ahhoz, hogy felejthetetlen élményben legyen részünk. A jövőre utazóknak ajánljuk, hogy legyen EU-s TAJ kártyájuk, mert sokkal könnyebb az orvosi ellátást igénybe venni. 

Filipovics Tamásné

                                                                                                                     projektvezető

 


Ügyeleti nyitvatartás: hétköznapokon 07,00 - 18,00

 

Étkezéssel kapcsolatos ügyintézés :

Elektronikus úton e-mailben (etkezes@mezosuli.hu),

Személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban tudunk lehetőséget biztosítani.


Étkezés lemondására minden nap 09:00 óráig a etkezes@mezosuli.hu e-mail címen van lehetőség (a később érkező bejelentést csak a beérkezést követő második napra tudjuk befogadni).

Közétkeztetéssel kapcsolatos kérdéseire a 06 1 872 9432-es telefonszámon, illetve az etkezes@zuglo.hu e-mail címen kaphat tájékoztatást. 


Az intézmény fenntartója és üzemeltetője:

kptk logo 250x104px

1149 Budapest, Mogyoródi út 21.
Tankerületi igazgató: dr. Házlinger György
Telefon: 795-8227
E-mail: kozeppest@kk.gov.hu
Web: www.kk.gov.hu/kozeppest

Adatvédelmi tisztviselő: dr. Pavelkó Imre Gergely

E-mail: gergely.imre.pavelko@kk.gov.hu

Eseménynaptár

Előző hónap Július 1961 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 26 1 2
week 27 3 4 5 6 7 8 9
week 28 10 11 12 13 14 15 16
week 29 17 18 19 20 21 22 23
week 30 24 25 26 27 28 29 30
week 31 31

Közép-Pesti Képeslap

 

kepeslap


ZF logo


ZF logo



Károli



erasmus

FB_IMG_1724872371147.jpg         Screenshot_20240828_211437_Samsung_Internet.jpg

megvalosult.jpg



kerjsegits

Digitális
Gyermekvédelmi
Stratégia
(online gyermekvédelem)


Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete 3/2017. (I.26.) határozatával döntött arról, hogy 2017.02.28-ával a Zuglói Intézménygazdálkodási Központot (ZIK) megszűnteti. Az étkezéssel kapcsolatos feladatokat továbbiakban Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatala látja el.