"Szerzősimogató" program a Dr. Mező Ferenc Általános Iskolában Ottucsák Melinda szervezésében


20220601 1122132022.06.01-én az iskolánk 4. évfolyamos és 6. évfolyamos tanulói egy-egy érdekes, kortárs írók által tartott programon vehettek részt a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum szervezésében.
Az alsósokkal Varga Betti, magyartanár, a fórum alapítója és Borbáth Péter, író beszélgetett a Sündör és Niru könyvekről.
A felsős tanulók Wéber Anikó, író foglalkozásán vehettek részt, aki Az osztály vesztese c. regényének alapkérdését mutatta be játékos formában: ki lehet áldozat és ki lehet bántalmazó.
Vinczellér Katalin, a Pagony Kiadó képviseletében egy workshopon a felsős tanárok számára mutatott alternatívákat, hogyan lehet Wéber Anikó könyvét feldolgozni tanórákon.
Az alsó tagozatos pedagógusok Borbáth Péter könyveinek feldolgozási lehetőségeivel ismerkedtek meg egy szakmai megbeszélésen.
Mindegyik foglalkozás során a diákok aktívak, lelkesek voltak, érdeklődve fogadták a vendégeket.
Már sorba lehet állni a könyvtár számára adományozott dedikált Söndör és Niru, illetve Az osztály vesztese c. könyvek kölcsönzéséért!
galéria
 
 
Ottucsák Melinda
Budapest, 2022. június 03.

Nemzeti Összetartozás Napja


Iskolánk idén csatlakozott Szarka Tamás Kossuth-díjas zeneszerző 2019-ben indított kezdeményezéséhez, melynek célja, hogy a Kézfogás című dal közös éneklésével emlékezzünk a Nemzeti Összetartozás Napján.

2022. június 2-án felvettük iskolánk kiskórusának előadásában a Kézfogás című dalt.

A videó feltöltésre került június 3-án a rendezvény hivatalos Facebook-eseményéhez.

A dalt betanította Szabó Júlia és Kocsis Klaudia, gitáron kísért Tamasóczki Bence Mihály.

Budapest, 2022. június 02.

Közösségi szolgálat


kezekKözépiskolás vagy? Mezős voltál? Szeretnéd június 22-30. között teljesíteni 50 órás "közösségi szolgálatod" egy részét? Örömmel várom a jelentkezéseteket könyvtár, szertár és irattár rendezésre és egy jó beszélgetésre.😍
Jelentkezhettek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.
Gombár Erzsébet
Budapest, 2022. június 02.

Britain's Got TalentBGT AttractionJunior


SzaboLaraAttractionJuniorGratulálunk Szabó Lara 7.b osztályos tanulónak, aki az ATTRACTION JUNIORS árnyékszínház produkciójában szerepelt a Britain’s Got Talent tehetségkutató műsorban és fergeteges sikert arattak.

Lara! Büszke rád az egész mezős közösség.

videó  .

Budapest, 2022. június 01.

Versenyeredmény!


HevesiAKHevesiAK2Hevesi Álmos Keve 7.c oszt tanuló csapatával az U14-es országos serdülő kosárlabda bajnokságban 3. helyezést ért el.
Gratulálunk!


   .

Budapest, 2022. május 31.


 

kivnap2022



Versenyeredmény!


Az Országos Technikaversenyen a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola csapata 9. helyezést ért el.
 
A csapat tagjai:techn
Ács Katinka 7.c
Kiss Melitta Andrea 7.b
Végi Csongor Ádám 7.b
Nagyon büszkék vagyunk rájuk! Gratulálunk!

Bedi József (felkészítő tanár)     .

Budapest, 2022. május 30.

Ügyeleti nyitvatartás: hétköznapokon 07,00 - 18,00

 

Étkezéssel kapcsolatos ügyintézés :

Elektronikus úton e-mailben (etkezes@mezosuli.hu),

Személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban tudunk lehetőséget biztosítani.


Étkezés lemondására minden nap 09:00 óráig a etkezes@mezosuli.hu e-mail címen van lehetőség (a később érkező bejelentést csak a beérkezést követő második napra tudjuk befogadni).

Közétkeztetéssel kapcsolatos kérdéseire a 06 1 872 9432-es telefonszámon, illetve az etkezes@zuglo.hu e-mail címen kaphat tájékoztatást. 


Az intézmény fenntartója és üzemeltetője:

kptk logo 250x104px

1149 Budapest, Mogyoródi út 21.
Tankerületi igazgató: dr. Házlinger György
Telefon: 795-8227
E-mail: kozeppest@kk.gov.hu
Web: www.kk.gov.hu/kozeppest

Eseménynaptár

Előző hónap Május 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4 5
week 19 6 7 8 9 10 11 12
week 20 13 14 15 16 17 18 19
week 21 20 21 22 23 24 25 26
week 22 27 28 29 30 31

Közép-Pesti Képeslap

kepeslap


ZF logo


ZF logo



Károli



erasmus



kerjsegits

Digitális
Gyermekvédelmi
Stratégia
(online gyermekvédelem)


Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete 3/2017. (I.26.) határozatával döntött arról, hogy 2017.02.28-ával a Zuglói Intézménygazdálkodási Központot (ZIK) megszűnteti. Az étkezéssel kapcsolatos feladatokat továbbiakban Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Polgármesteri Hivatala látja el.

hatartalanul logo okoiskola   Erasmus.jpg